Minimalista maximalizmus lehet a boldogság titka?

A felhalmozás, a kacatfüggőség, a boltkórosság, a tárgyak imádata mára...

OLVASS TOVÁBB2021-04-09

A tetováló mű-vész

  Metál Sanyika ritkán hív fel telefonon. Mutatni akart valamit....

OLVASS TOVÁBB2021-04-05

lelki fáskamra avagy a fasorba se hiába vagy

A lépcsőfordulóban Rozovics néni majdnem levert lábról. Az én idős...

OLVASS TOVÁBB2021-04-02

A grund után Práter utcai rendcsinálás

A grund  farakásai ma is úgy állnak mint azokban a...

OLVASS TOVÁBB2021-03-30

Megváltó Instant bármi szembenézés helyett

Végre, még ha csak részben is, de összeült a masztermájnd...

OLVASS TOVÁBB2021-03-27

Kép-jelenség, a fény az érzelmekkel is játszik?

Nem sok van amit jobban kedvelek mint a vizuális mesélés....

OLVASS TOVÁBB2021-03-23

Átlagos világszám önparódia

Felmentem a Normafához. Átlagos esti forgalom volt már, nem a...

OLVASS TOVÁBB2021-03-21

Vonzás és taszítás, az emberi lélek mágnesei

Ez a kis gondolatébresztő morzsa aközben született amíg egy padon...

OLVASS TOVÁBB2021-03-15

Hipnózis aka Hüpnosz a halál kisöccse

Tibi a barátom úgy érkezett meg, hogy majdnem kitépte az...

OLVASS TOVÁBB2021-03-09

Elvárások kívül-belül

Az életünk telis-tele van elvárások sorával, ezek egy része külső,...

OLVASS TOVÁBB2021-03-06
lelki segítő

lelki fáskamra avagy a fasorba se hiába vagy

A lépcsőfordulóban Rozovics néni majdnem levert lábról. Az én idős szomszédom korát meghazudtoló fürgeséggel kerülte el az ütközést, pedig már lelki szemeimmel láttam ahogy elröpülünk a szélrózsa minden irányába.

– Bocsesz szomszédka, majdnem elsodortam – mondta kacagva.
– Hová rohan Hortenzia néni?
– Megyek a fasorba lelkizni.

Nagyon bambán nézhettem, mert kuncogva kiabálta vissza, hogy majd ha visszaért elmeséli.

Lelki egyensúlyozás

Néztem hogy kapkodja a lábait és tűnik el a szemem elől. Milyen jó lehet ilyen szép kort ilyen életvidáman megérni – gondoltam, és lassú vontatott lépésekkel hazamásztam az én kis csigaházamba, akarom mondani lakásomba. Közben az járt a fejembe amit mondott, hogy majd mesél. Vajon tényleg elmondja majd kivel lelkizett a fasorban, és pláne, hogy miről? Annyi fasor van, melyik lehet az övé? Lehet, hogy randevú, vagy idős hölgyek panaszos kibeszélő délutánja. Nem, ő nem az a panaszkodós. Ezzel le is tettem a gondolatot az asztalra, és hozzáláttam írni . Könyvírásra vetemedtem ugyanis, miután azt álmodtam, hogy ezt nem halogathatom tovább. Ihlet ugyan nincs, és a lábrázásom is azt tükrözi, hogy nem nagyon tudom hogyan kezdjek bele. Azért ma is megpróbálom.

Esti vendég, lelki félóra

Éppen befejeztem a vacsorát amikor csöngettek. Az én szomszéd tanár nénim állt az ajtóban. mivel nem akart bejönni, így a gangon ültünk le a szentesi strandszékeimre. A lemez asztalka is otthonról való. Fénykorában a Delelő kerthelyiségében állt a nagy gesztenyefák alatt. Mikor meccs volt a szomszéd pályán, de a jegy árán inkább sört vettünk akkor ezeket az asztalokat húztuk a beton kerítés mellé, és azokra állva szurkoltunk. Akkor még Volt a Kinizsi foci csapata mellett egy Vízmű is. Most itt áll a gangon az egyik asztal, rajta egy tő muskátli, ettől még szebb.

– Láttam, hogy nem értette ezt a fasorban lelkizést fiatal barátom – kezdett bele Hortenzia néni.
– Hát ez valóban így van, el tudok képzelni jobb helyet is a lelkizésnek. Egy kávé mellett valahol, vagy egy csendes kis cukrászdában süteményezve.
– No de ott nincsenek fák, én meg azokkal lelkizek –  arcomat látva kacagott, és abba sem akarta hagyni. – Nos kedveském, én a fákkal, egészen pontosan egy bizonyos fával osztom meg a dolgaimat, ha éppen nincs ember akit el tudnék érni, vagy olyan amit jobb egy fával megosztani.
– Egy fával?
– Úgy bizony!

A fák titkai és azok útja

– Nem tudom már, hogy Huxley vagy más írt erről, de már akkor megtetszett. Szerencsére nekem vannak emberszabású barátaim is, de mióta bizalmi kapcsolatom van ezzel a platánnal, minden sokkal egyszerűbb. Ő ugyanis mindig ráér. Viszont akinek egyáltalán nincs barátja, annak ez a módszer egyenesen korszakalkotó. Elég sok embernek megtanítottam. Lesz maga a következő szomszédka?
– Mindenképpen –  válaszoltam tele kíváncsisággal.
–  Nos a módszer pofon egyszerű a fák szeretik a lelki dolgokat, nagyon jó hallgatók, és nem ítélkeznek. A dolog lényege abban áll, hogy az ember kiválaszt egy fát. Érzelmi alapon kell dönteni, amelyik bizalmat ébreszt bennünk. Többnyire koros, és tekintélyes fákat szoktak, de tudok olyanról aki egy kis birsalma fával kokettál a kertje végében. Meg kell találni a fát, ez az első lépés.

Tavaszi sutyorgás, őszi számadás

– Értem én, de nem nézik bolondnak Hortenzia néni?
– Kik, a fák? Nem igazán, de ha az emberekre gondolt… megugrottam már azt az akadályt, hogy ne másoknak akarjak megfelelni. Jól érzem magam, és el tudom engedni ha bolondnak néznek számomra ismeretlen emberek. Mondom hát a lényeget. Azt ahogy én elkezdtem. Ennek már jó 30 éve vagy talán több is. Kerestem a fámat, de csak úgy Ímmel-ámmal. Aztán egyszer megpillantottam. Nyári este volt, ment le a Nap, és ott állt hatalmasan, aranyba öltözötten. Akkor még nem mentem oda, jó két hétig kerülgettem. Végül egy hirtelen mozdulatsor után ott álltam mellette. A fasor kihalt volt,  sétálók alig. Így gyorsan megszólítottam és bemutatkoztam. Azóta segíti a lelki munkám a platán. Egy idő után tegeződni kezdtünk. Így ma nekem Ő Alfonz .

Fasori hogyan csináld

– Kellett kis idő amíg összeszoktunk, de ma Ő tudja a legmélyebb titkaimat. Szertartásosan üdvözöljük egymást majd átölelem, a homlokomat a testére tapasztom, és Ő minden elmesélt gondom magába szívja, mostanában már azt is amit elfelejtek elmondani. Ilyen gondoskodó. Ezt követően a lombján virágán át kiengedi a lég felé , és így én is el tudom engedni. Máskor pedig a gyökerein át küldi tova, az odavaló érzéseket, gondolatokat, és tesz szabaddá ezektől. Ilyen egyszerű. Így elmondani legalábbis az, de nem ment ez ilyen könnyen. Idő volt mire ráéreztem milyen nagyszerű kapcsolat ez, és hogyan működik.

–  Már kezdem érteni. Sok ember be van zárva egy lakásba, de még inkább a saját testébe, és lassan emészti a sok ki nem mondott gondolat. Nincs család, se senki más. Nekik ez egy működő alternatíva lehet.
– Pontosan így van. Kis gyermeki fantázia és a hit abban, hogy mind a természet részei vagyunk. Nem csak parazitaként élősködhetünk rajta, de kölcsönös szimbiózisban is élhetünk. Ez pedig csodás érzés. Ha mindenki magadra is hagyott, vagy itt maradtál mint az utolsó mohikán, a fák törzsében biztos vár téged valaki akinek számítasz.

– No ez volt nekem a hét legjobb gondolata, el is mesélem majd a kis mesterelme csapatunkban. Tényleg! Lenne kedve csatlakozni? Innen a házból páran összejövünk, és az élet adta kérdéseket boncolgatjuk. Tegye meg, hogy eljön egyszer. Majd bedobok egy invitáló cédulát.
–  Nem bánom. Egy próbát megér. Maga meg, ha úgy érzi keresse meg a fáját. Ki tudja mikor lesz rá szüksége.
–  Mindenképpen megkeresem. Legalábbis nyitott szemmel járok ezután.

Természetes kapcsolat

Késő volt már mire elköszöntünk ,de lementem sétálni. Azon kaptam magam, hogy a fákat nézem. Az arcukat keresem, a tekintetüket, hogy ki néz vissza rám. Engem megfogott amit hallottam. Főleg az, hogy valóban messzire kerültem a természettől. Én a vidéki gyerek, itt a betonon a természettel akarok újra sugdolózni.

Oszd meg ha gondolod!

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn
Megosztás itt: email
Email

Szólj hozzá!

Scroll Up
%d bloggers like this: